A Clubbellel történ? edzés ma újra reneszánszát éli, de volt id?, amikor az Indian Club edzés része volt a fiatal és id?sebb emberek edzésének.
A botokkal történ? er?edzés minden kultúrában megtalálható volt, és a bot vagy botszer? tárgyakkal történ? testedzés része volt a katonai képzésnek. Legyen szó kardról, pörölykalapácsról, fokosról, csatabárdról, a m?ködési és használati alapelvek minden civilizációban hasonlóképpen fejl?dtek ki, az ilyen eszközökkel történ? er?növelés pedig el?bb utóbb minden földrajzi területen elterjedt.
Ezért is nehéz egyértelm?en kijelenteni, hogy a Clubbell melyik országból származik, hiszen hasonló eszközök szinte teljesen hasonló használata több helyen és szinte egyid?ben is felbukkan. A teljességre való törekedés nélkül alább egy rövid lista:
- Oroszország - Bulava
- Irán – Meel
- India – Gada, Jori, Karela, Ekka
1800-as évek eleje – Anglia
Az azonban biztos, hogy Európába a Clubbell Indiából került be, mégpedig Britt közrem?ködéssel. A britt katonákat és civiliket egyaránt leny?gözte az india gyarmatok lakóinak ereje és ügyessége. Azonnal felismerték, hogy ez jelent?s részben a Clubbell gyakorlatoknak köszönhet?, és a Clubbell igen hamar megkezdte hóditó körútját Angliában is. Az els? irásos anyag err?l 1834-ben született, irója Donald Walker volt. Több felmérést is végeztek a Clubbell gyakorlás és a fizikai er?növekedés témekörében – Professor Harrison - , mig az évszázad közepén a Britt Hadsereg is bevezette kiképzésébe a Clubbell edzést. Sajnálatos módon kizárólag a könny? eszközzel történ? gyakorlás lett része a kiképzésnek, a nagy súlyokkal való Clubbel gyakorlást teljes mértékben figyelmen kivül hagyták.
1800-as évek közepe – USA
Professor Harrison 1861-ben találkozott Sim Kehoe nev? New York-i üzletemberrel, aki az akkor már létez? fitness iparban tevékenykedett, vállalkozóként. Harrison testi ereje – hiszen a professor maga is Clubbell gyakorló volt – leny?gözte. Megtanulva az alapokat 1862-ben már forgalmazza a saját cége által gyártott eszközöket.
Sim Kehoe nem csak iparos volt, de remek marketing szakember is. Hamar felismerte, hogy az eszköz bevezetésében nagy segitségére lehetnek a kor celebritásai, ha lehet ezt a szót ebben az értelemben és ebben a korban használni.
Ingyenes mintákat és leirásokat küldött szét a kor számos ismert emberének azzal, hogy ajánlásokat kapjon cserébe. Nem kellett csalódnia, hamarosan olyan ajánlók sorakoztak fel mögé, mint a kor nagy boxbajnoka, John Heenan, vagy Ulysses S Grant, az USA elnöke.
1866 fordulópont volt a Clubbell életében, hiszen ebben az évben jelent meg Sim Kehoe könyve, az Indian Club Excercises. Kehoe a Clubbell gyakorlatok mindkét irányzatával foglalkozott. A könny? eszközzel a lazaságot, mobilitást és gyorsaságot, mig a nehéz eszközökkel az er? és izomzat fejlesztését vették célba.
1877-ben jelent meg William Dick könyve, a Dicks Dumbell and Indian Club excercises. Ebben az évszázadban a Clubbell gyakorlás népszer?sége folyamatosan n?tt, és meg sem állt a XX század elejéig. 1914-ben már az USA hadseregének fizikális kiképzésének része a Clubbell. És csak kevesen tudják, hogy a Clubbell 1904 és 1932 között olimpiai sport volt.
XX század
A század elején olyan er?emberek használták és propagálták is a Clubbell edzést, mint Arthur Saxon, Gerge Jowett, George Hackenschmidt vagy éppen John Grimek.
A modern fitness ipar azonban nem a szabdsúlyoknak kedvezett, igy a Clubbell szinte teljesen elt?nt a köztudatból, ahogy számos más remek eszköz is, mint például a Kettlebell. És ez jó ideig igy is maradt volna, ha éppen hála az igazi fitnesz reneszánszának nem kerültek volna el? a régi eszközök és edzésmódszerek.
XXI század
Csak pár név azok közül, akiknek köszönhet?en a Clubbell újra köztudatba került, és ma az Egyesült Államokban újra tizezrek találnak vissza a funkcionális edzés útjára.
John Brookfield – hivatásos er?ember, fogáser?sség specialista.
Steve Justa – Az er?semberek körében alapm?nek számitó Rock, Iron, Steel könyvében irt a Clubbell edzésr?l, amivel nagy lendületet kapott a Clubbell újra bevezetése.
Brooks Kubik – Egy másik alapm?, a Dinoaur Traning könyv szerz?je. Kubik a Clubbell gyakorlatok alkarra, fogáser?ssége kifejtett pozitiv hatását ismertette.
Scott Sonnon – ami a Kettlebellben Pavel Tsatsouline, az a Clubbell edzésben Scott Sonnon. Számos könyvet és videót publikált ebben a témakörben, ezeket a Clubbell rajongók teljes mértékben alapm?nek tekintik.
Magyaroszág és Európa
Itthon az eszköz és a módszer újra bevezetése Lakatos Péterhez köthet?, aki Pavel Tsatsoline támogatásával a Russian Kettlebell Challenge európai bevezetésének és terjesztésének felel?se is egyben. Magyar nyelv? blogján számos edzésiformáció elérhet? az érdekl?dök számára. )
Információ b?vebben: www.CLUBBELL.hu
MACEBELLA Macebell - hasonlóan számos más eszközhöz a honlapon - nem a modern kor találmánya. Évszázadok óta használják er?fejlesztésre.
A Macebell voltaképpen a Kettlebell és a Barbell közti átmenetet képezi. Használata sokban megegyezik a pörölykalapácséval, azzal a megjegyzéssel, hogy számos olyan gyakorlat is elvégezhet? a Macebellel, ami pörölykalapáccsal nem.
A Macebell edzés el?nyei a következ?k:
- Változatos edzés
- Gyors er? és er?állóképesség növekedés
- Megnövekedett fogáser?sség
- Nagy mozgástartományban végzett gyakorlatok megnövekedett izületi mobilitást biztositanak
- A gömbt?l számitott fogástávolság módositásával változtatható a terhelés nagysága
- A modern Macebellek, hasonlóan az eredeti Macebellekhez, tölthet?k
- Teljes testet megdolgoztató edzések
- Óriási mértékben terheli meg az úgynevezett mélyizmokat